Ökodizájn és zöld marketing példák a világból

A Garamond legyen az új Times New Roman

2015. március 10. - Hagara Nagy Nóra

Körülbelül egy éve (de hát én még csak most hallottam róla) egy pittsburghi középiskolás fiú, Suvir Mirchandani egy tanulmányi versenyen mutatta be zseniális ötletét, aminek alapja az, hogy sokallta a középiskolai beadandó dolgozatok nyomtatását, és kísérletezgetve a betűtípusokkal rájött, hogy nem mindegy, milyen betűvel írt dolgozatot nyomtatunk.

A betűtípusoknál használt tinta mennyiségét összemérte, és nagyon érdekes adatot kapott. A Times New Romanhoz képest a Garamond 24 százalékos költségcsökkentést jelent a nyomtatásnál (a tintafelhasználást nézzük). Ami azt jelenti, hogy elég csupán a Garamond betűtípusra váltani, hogy majd egynegyeddel csökkentsük a nyomtatási költségeket.

A fiú kiszámolta, hogy ha iskolájában is Garamondra váltanának a Times New Roman helyett, akkor évente 21 ezer dollárt spórolnának. De állami szinten is kalkulált, számításai szerint 400 millió dollárt takarítana meg az állam, ha minden kormányzati dokumentumot ezzel a betűvel nyomtatnának. Ehhez még jön az is, hogy a tintapatron jó része vízből van, tehát ha kevesebb tintát használunk, kevesebb vizet is kell nyomtatásra fordítani. Tiszta sor, ökolábnyom csökkentésről van itt szó.

A CNN beszámolója a 14 éves diák ötletéről:

A bejegyzés trackback címe:

https://feelgreen.blog.hu/api/trackback/id/tr627257031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hambig 2015.03.11. 14:48:00

És ha nem kellene egyáltalán nyomtatni meg vesződni a papír alapú dolgokkal az lenne a legjobb.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.03.12. 13:07:57

@hambig: nah igen

valahol már működik is

amúgy meg az hiányzik, hogy mi alapján jutott erre a megállapításra